Látogass el Facebook oldalunkra is!Nézd meg Linkedin oldalunkat is!Nézd meg YouTube csatornánkat!

DUNA GROUP SZABADEGYETEM 2025

2025.07.15.

Az eddigi legnagyobb és legmenőbb következik: elindult a regisztráció a Duna Group Szabadegyetemre

Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Duna Group Szabadegyetemet, az építőipar egyedülálló, háromnapos szakmai programját. Az eseményre 2025. szeptember 26-28. között kerül sor, a részvétel díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, és a korlátozott férőhelyek (40 fő) száma miatt érdemes mielőbb jelentkezni.

A Duna Group Szabadegyetem idén minden eddiginél nagyobb szabású programot kínál a legelhivatottabb egyetemi hallgatók számára. A rendezvény célja, hogy az építőmérnök, építész, vízépítő, geodéta, térinformatikus, gépész és informatikus hallgatók testközelből ismerjék meg a hazai építőipar legmodernebb megoldásait és kiemelkedő projektjeit.

A Duna Group Szabadegyetem célja, hogy platformot biztosítson a tudásmegosztásnak, a generációk közötti párbeszédnek, valamint az építőipari innovációk és trendek bemutatásának. A Duna Group számára stratégiai kérdés az utánpótlás-nevelés, a tudásalapú fejlődés és a hosszú távú partnerségek erősítése. Ez a szabadegyetem egy olyan tér, ahol nemcsak tudást adunk át, hanem közösséget is építünk – a szakma legjobbjai és a jövő építői között” – emelte ki Szabó Beatrix, a Duna Aszfalt Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A 2025-ös szabadegyetem központi témája a mohácsi Duna-híd lesz – Magyarország egyik legnagyobb és legösszetettebb infrastrukturális beruházása. A résztvevők a Duna Group szakembereinek vezetésével betekintést nyerhetnek az infraBIM alkalmazásának gyakorlati megvalósításába is. Újdonságként az idei évben kiemelt szerepet kap az építőipar és környezetvédelem kapcsolata, valamint a Duna Group növekvő közép-európai jelenléte is fókuszba kerül.

Szeretnénk, ha a résztvevő hallgatók olyan meghatározó élményekkel gazdagodnának, amelyek megerősítik bennük a hivatás iránti elkötelezettséget és küldetéstudatot. Az idei szabadegyetem az eddigi legnagyobb, legszínesebb és legmenőbb lesz!” – hangsúlyozta Kincses Péter, a szabadegyetem főszervezője.

A rendezvény teljes ellátást és szállást biztosít a résztvevők számára. A regisztrációs felület ezen a linken érhető el: //www.duna.group/dunagroup-szabadegyetem/

2025.06.23.

M44 gyorsforgalmi út és az M5-ös találkozása egy teljes lóhere-csomópontban

Jelentős közlekedési infrastruktúra-fejlesztés valósul meg Kecskemétnél, ahol Magyarország legnagyobb vidéki közúti forgalmi csomópontja épül meg a Duna Group égisze alatt. Az M44 gyorsforgalmi út és az M5 autópálya kapcsolódása nemcsak a régió, hanem az egész ország gazdasági vérkeringését szabhatja át, új logisztikai kapukat nyitva meg Kelet- és Nyugat-Magyarország között.

 

 A Duna Group tagja, a Hódút Építő Kft. a már épülő M44 gyorsforgalmi út Kecskemét-Szentkirály 32 km hosszú szakaszának M5 autópályához való kapcsolatának biztosítása miatt 2025 februárjában szerződésmódosítást írt alá az M5-M8 (távlati M200)-M44 autópályák/autóutak csomópontjának megépítésére, amely az ország legnagyobb vidéki közúti csomópontja lesz.

2025 áprilisától már használható az M44 Kecskemét és Szentkirály közötti 32,2 kilométeres szakasza, amely biztosítja a négysávos összeköttetést Békéscsaba és az M5 között.

A teljes csomópont várhatóan 2026 végén készül el, jelentősen javítva Kelet- és Nyugat-Magyarország közlekedési kapcsolatát. Bár a kivitelezés során szakaszos forgalomkorlátozásokkal kell számolni, az eredmény egy korszerű, nemzetközi színvonalú közlekedési csomópont lesz, amely hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai versenyképességét.

A projekt nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy 22,3 kilométernyi, háromrétegű aszfaltburkolattal és Ckt burkolatalappal ellátott pályaszakasz épül. A fejlesztés során 7 új műtárgy készül el, míg egy jelenleg működő felüljáró bontása is megvalósul. A mellékelt rajz mutatja az említetteket – első ránézésre bizony nem tűnik ilyen volumenű feladatnak ez a projekt!

Az 5. számú főúton egy korrekciós szakasz is kiépítésre került, amely tartalmaz 2 db körforgalmat így biztosítva az M44 gyorsforgalmi út és az 5.sz. főút közúti kapcsolatát. Ez a már április közepén átadott Kecskemét-Szentkirály szakasz befejezésének feltétele volt.

Az M5 autópálya feletti új műtárgyak a főpálya keresztmetszetében közbenső támaszok nélkül épülnek, a bontandó felüljáró pedig fizikailag csak akkor kerülhet bontásra, ha a helyette megépült felüljáróra (az 5. számú főút nyomvonalán) már megtörtént a Rész-műszaki átadás és az Ideiglenes forgalomba helyezés is. A csomópont kivitelezése során több szakaszolt, ilyen jellegű műszaki átadás és forgalomterelési lépés is lesz, így biztosítva a folyamatos közúti forgalom fenntartását.

A projekt az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósul meg. Különlegességét és a kivitelezési folyamat komplexitását jól mutatja, hogy a csomópont építésénél közreműködő szervek – így az MKIF, az AKA, a Magyar Közút és az illetékes engedélyező hatóságok – még nem dolgoztak együtt ilyen formában egy munkán.

A készülő csomópont teljes lóhere kialakítása nemcsak volumenében, hanem mérnöki presztizsének tekintetében is kiemelkedő Magyarországon. Hazánkban mindössze egyetlen ilyen geometriájú csomópont működik, így a kecskeméti projekt újabb mérföldkövet jelent a hazai infrastruktúra-fejlesztés történetében.

A Duna Group számára ez a feladat nemcsak szakmai kihívás, hanem elkötelezettségünk újabb bizonyítéka a hazai közlekedési infrastruktúra fejlesztése és Magyarország gazdasági versenyképességének erősítése mellett.

2025.05.08.

A magyar infrastruktúra-fejlesztő vállalat régiós szinergiákat épít és a hosszú távú értékteremtésre fókuszál

A Duna Group közép-kelet-európai üzletfejlesztési stratégiájának részeként újabb akvizíciók zárultak le Csehországban és Romániában. A Duna Aszfalt Zrt. a VALCANO a.s. és az SC EURO STRADA SRL társaságok felvásárlásával erősítette jelenlétét a térségben. Mindkét cég meghatározó és elismert szereplője saját nemzeti építőipari piacának.

Csehországi akvizíció: VALCANO a.s.

A Duna Aszfalt Zrt. Csehországban a VALCANO a.s. többségi tulajdonrészét vásárolta meg, jelentős lépést téve ezzel a Duna Group portfóliójának bővítése érdekében. A 2008-ban alapított társaság a cseh útépítő iparág stabil szereplője, valamint az elmúlt években sok kilométernyi vasúti alépítményt is kiépített az ország fővonalain.

A több mint 80 fős cég korszerű gépparkkal és iparági szinten is úttörő technológiákkal – többek között 3D földmunka-menedzsmenttel és integrált stabilizáló rendszerekkel – dolgozik. Az innovatív megoldásai, hatékony projektmenedzsmentje és szakmai elismertsége jól illeszkednek a Duna Group célkitűzéseihez és fejlesztési stratégiájához.

A közös munka már el is kezdődött: jelenleg egy 5,17 kilométer hosszú, kétsávos út (Plzen térségében fekvő település, Prestice város nyugati elkerülő út) kivitelezésén dolgozik együtt a Valcano a.s. és a Duna Aszfalt Zrt., amely egyben a partnerség szakmai megalapozását is jelenti.

Romániai akvizíció: EURO STRADA SRL

Romániában a Duna Aszfalt Zrt. szintén többségi tulajdonrészt szerzett az EURO STRADA SRL-ben, amely a román közúti infrastruktúra és beton- és aszfaltgyártás piacának régi szereplője. Az 1998-ban alapított, több mint 80 munkatársat foglalkoztató cég modern gépparkkal és ISO tanúsított laboratóriummal is rendelkezik.

 

2025.04.04.

KIBŐVÍTETT IGAZGATÓSÁGI TANÁCCSAL ÉS ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓVAL ÉPÜL TOVÁBB A MAGYAR ÉPÍTŐIPARI CÉGCSOPORT

A magyar infrastruktúra-építő Duna Group célja, hogy erős és stabil regionális középvállalatként a közép-európai építőipari piac meghatározó szereplőjévé váljon. A Duna Group egy kibővített igazgatóságot hozott létre, amelynek élén Szabó Beatrix elnök-vezérigazgató áll.

Az új irányítási struktúra, a testületi döntéshozatal megerősítése és az elnök-vezérigazgatói pozíció létrehozása mind azt a vállalati stratégiát támogatja, amelynek célja a Duna Group nemzetközi jelenlétének további növelése, az építőipari szektorban betöltött szerepének erősítése, valamint a magyar tulajdonú regionális középvállalati státusz elérése.

A Duna Group az építőipar gyorsan változó kihívásaihoz alkalmazkodva egy korszerűbb, stratégiai szintű döntéshozatali modellt alakított ki, amelynek részeként jött létre az elnök-vezérigazgatói pozíció. Jelenleg a jövő építése a legfontosabb feladatunk, kiemelt figyelmet fordítunk a technológiai fejlesztésekre mint például az építőipari digitalizációra, azon belül is többek között a BIM-rendszerek alkalmazására” – mondta el Szabó Beatrix, aki kinevezése előtt a Duna Group BIM divízióját vezette. A vállalat szervezeti változásainak bejelentését elindították az illetékes cégjogi hatóságoknál.

A Duna Groupról

A három és fél évtizedes múltra visszatekintő, dinamikusan növekvő építőipari vállalatcsoport jelenleg hét országban van jelen, és folyamatosan vizsgálja a további piacokra való belépés lehetőségét. A Duna Group nemzetközi növekedési stratégiájának részeként Lengyelországban hajtott végre stratégiai akvizíciót ősszel, amely tovább erősítette versenyképességét és piacvezető szerepét a régió infrastrukturális fejlesztéseiben.

A cégcsoport zászlóshajója, a Duna Aszfalt Zrt., sok évtizedes tapasztalatával és innovatív szemléletével a nagy léptékű, elsősorban út- és hídépítési projektek megvalósításának élvonalában áll. Kiemelkedő szakértelmünknek, csúcstechnológiát alkalmazó gépparkunknak köszönhetően a legösszetettebb infrastrukturális beruházások is hatékonyan, fenntartható módon és kimagasló minőségben valósulnak meg.

A Duna Group számára a megbízhatóság, a szakértelem és a jövőorientált gondolkodás nem csupán vállalati értékek, hanem működésünk sarokkövei. Megbízóink és partnereink számára nem pusztán kivitelezők vagyunk, hanem stratégiai és értékteremtő partnerek, akik hosszú távon járulnak hozzá a régió fejlődéséhez.

2025.01.29.

Ott a helyed, ha érdekel a hídépítés!

Mi is az a „Mohácsi Duna-híd és kapcsolódó úthálózat megvalósítása” projekt? Egy, 756 méteres Mohácsot és Újmohácsot összekötő hidat, 28 kilométernyi új úthálózatot, továbbá több vasbeton hidat és kerékpáros aluljárót is magában foglaló infrastruktúrafejlesztés. Ennek a megvalósulása pedig jelentős közlekedési és gazdasági előnyöket hoz a térségnek.

Látógatóközpont – láss bele a hídépítés világába!

A projekt keretében egy látógatóközpont is kinyitja a kapuit ezen a szombaton (2025.02.01.), ahol bárki közelebbről megismerkedhet a hídépítés területével, valamint a kapcsolódó úthálózat részleteivel.

  • Nyitvatartás: Minden szombaton 9:00-11:00 és 13:00-15:00 között
  • Címe: 7700 Mohács, Indóház utca 2.
  • Turnusonként: Maximum 20 fő
  • Regisztráció: A duna.group/mohacs aloldalon, legkésőbb 24 órával a látogatás előtt

A lefoglalt időpont lemondását a mohacs_latogatokozpont@dunaaszfalt.hu e-mail címen lehet jelezni.

A látogatóközponttal kapcsolatos kérdéseket szintén a fenti e-mail címen várják.

Iskolai csoportok, egyéb szakmai szervezetek részére külön egyeztetett időpontban biztosítunk alkalmat a látogatásra.

Látogass el a projekt hivatalos aloldalára: www.duna.group/mohacs

2024.12.18.

A budapesti Déli összekötő vasúti híd ismét reflektorfénybe került

Vállalatunk elnyerte a 2024-es Építőipari Nívódíjat, méghozzá a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciójáért, amely a közlekedési létesítmények kategóriában kapott rangos szakmai elismerést. Az ünnepélyes díjátadóra december 12-én, az ÉVOSZ évzáró gáláján került sor.

A híd rekonstrukciója különleges szakmai kihívásokat tartogatott, mivel a három új hídszerkezetet úgy kellett megépíteni, hogy közben a vasúti, közúti és vízi forgalom folyamatos működését biztosítani kellett. A projekt eredményeként nemcsak a híd megerősítése és korszerűsítése történt meg, hanem hozzájárult a budapesti közlekedési hálózat fejlesztéséhez is. A sikeres kivitelezés új távlatokat nyitott a hazai vasúti közlekedés előtt, és fontos lépést jelent a jövőbeli fejlesztések számára.

Igazán megtisztelő számunkra, hogy közel 70 év után új vasúti szakasz épült a Duna felett Budapesten, ezzel hosszú távú fejlődési lehetőségeket teremtve a fővárosi és országos vasúti közlekedés számára.

Gratulálunk Kollégáinknak!

2024.12.17.

Sopron térségének közlekedésében új korszak kezdődik.

2024. december 14-én ünnepélyes keretek között adták át az M85-ös gyorsforgalmi út befejező szakaszát, amely Sopron térségében, a Sopron-Észak (Fertőrákos) csomópontot köti össze az országhatárral. A projekt legkiemelkedőbb eleme a 780 méter hosszú Bécsi-dombi alagútpár, amely Magyarország első, teljes egészében állami beruházásban megvalósított gyorsforgalmi úti alagútja.

Az alagútban a legkorszerűbb biztonsági rendszerek kaptak helyet, többek között kamerarendszerek (34 kamera), tűzjelzők (84 segélykérő és tűzjelző nyomógomb) és szellőztető ventilátorok (24 darab) - ezek biztosítják a zavartalan és balesetmentes közlekedést. A kivitelezési projekt során bányászati módszerekkel több tíz méter mélyen dolgoztak a szakemberek.

Az M85 fejlesztésnek köszönhetően Sopron közvetlen gyorsforgalmi úthálózatba történő bekötésén túl, a város teljes elkerülése is megvalósult, csökkentve a településen áthaladó forgalmat, így téve gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedést.

BIM - Építményinformációs modellezés
2024.12.13.

Most a tűzoltókat támogattuk – büszkén!

Tiszakécskén jelentős fejlesztés valósult meg a helyi tűzoltóságnál, átadták az új csúcstechnológiás tűzoltóautójukat, amelyet a Duna Aszfalt Zrt. támogatásával sikerült beszerezni.

Az új jármű nemcsak a helyi tűzvédelmet, hanem az egész térség biztonságát is megerősíti. A 6800 literes víztartállyal és korszerű eszközökkel felszerelt tűzoltóautó különösen a külterületi tűzesetek kezelésében nyújt hatékony segítséget.

Az ünnepélyes átadás 2024. december 12-én történt meg a Tiszakécskei Önkormányzati Tűzoltóság telephelyén. Eszes Béla tűzoltóparancsnok így fogalmazott: „Az új tűzoltóautóval olyan technikai fejlesztések állnak a rendelkezésünkre, amelyekkel még gyorsabban és hatékonyabban reagálhatunk a veszélyhelyzetekre. Hálásak vagyunk a támogatásért, ami nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.”

Legutóbb a tiszakécskei mentőállomásnak adományoztunk betegfigyelő monitorokat, most pedig a tűzoltóságot segíthettük ezzel az új járművel. A beruházás a helyi összefogás és támogatók nagylelkű hozzájárulásának szép példája, amely hozzájárul a közösség biztonságának növeléséhez.

BIM - Építményinformációs modellezés
2024.11.07.

A budapesti Déli összekötő vasúti híd újra a középpontba került, nem is akármiért!

Nagy megtiszteltetés érte vállalatunkat a XII. Vasúti Hidász Találkozón, amelyet november 5–7. között Herceghalmon rendeztek meg. A Vasúti Hidak Alapítvány Kivitelezési Nívódíjjal tüntette ki a 2022-ben befejezett Budapesti déli összekötő vasúti Duna-híd projektünket. A rangos díjat Sereg Tamás hídépítési igazgató és Szabó Gábor projektvezető kollégáink vették át, akik a projektben vezető szerepet játszottak, és kiemelkedő szakmai teljesítményükkel járultak hozzá a kivitelezés sikeréhez.

A Déli összekötő vasúti híd különleges helyet foglal el Magyarország közlekedésében. A közel 150 éves történelmű híd az ország legjelentősebb és legnagyobb forgalmú vasúti Duna hídja. A Duna Aszfalt projektje magába foglalta a meglévő pillérek magasítását, új hídfők építését, a vasúti pálya korszerűsítését, az elavult hídszerkezetek bontását és három új felszerkezet megépítését.

A 2 régi bontandó hídszerkezetek tömege 5200 tonna, a három új felszerkezet tömege közel 10.000 tonna. Különleges kihívást jelentett, hogy a híd bontása és építése alatt folyamatosan fenn kellett tartani a vasúti-, helyi vasúti-, közúti- villamos- és folyami közlekedési útvonalak zavartalan működését. A helyszíni szerelésnél jelen volt Közép-Európa két legnagyobb teherbírású úszódaruja, a Clark Ádám és a Hebo Lift 8.

Mindhárom hídszerkezet forgalomba helyezése határidőn belül, az előre ütemezett időpontban megtörtént.

2024.10.25.

A Duna Aszfalt Zrt. ismét támogatta a kecskeméti kórházat.

A Duna Aszfalt Zrt. idén is jelentős támogatással járult hozzá a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház fejlesztéséhez. A vállalat 30 millió forintos eszközparkot adományozott, amely a fül-orr-gégészeti műtétek korszerűsítését szolgálja. Az új eszközök nagy segítséget jelentenek a hallásjavító, valamint a középfülbetegségek műtéti kezelésében, és jelentősen növelik a betegbiztonságot.

Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a kecskeméti kórház fejlődéséhez. Mivel vállalatunk, a Duna Aszfalt is a környékről, Tiszakécskéről indult, különleges helyet foglal el a szívünkben az ország ezen régiója. A Duna Groupnál hiszünk abban, hogy egy közösség támogatása a jövőbe való befektetés, elkötelezettek vagyunk, hogy ezt a támogatást folytassuk.

A most beszerzett modern idegmonitor például lehetővé teszi az idegek védelmét olyan műtétek során, mint a fültőmirigy- vagy pajzsmirigyműtétek. Az új eszközök hozzájárulnak a műtétek hatékonyságához és biztonságához, javítva a páciensek gyógyulási esélyeit.

A Duna Aszfalt Zrt. hosszú távon elkötelezett a régió egészségügyi intézményeinek támogatása mellett.

Legfrissebb híreink

magnifiercrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram