Építőipari nívódíjat is nyertünk

A budapesti Déli összekötő vasúti híd ismét reflektorfénybe került

Vállalatunk elnyerte a 2024-es Építőipari Nívódíjat, méghozzá a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciójáért, amely a közlekedési létesítmények kategóriában kapott rangos szakmai elismerést. Az ünnepélyes díjátadóra december 12-én, az ÉVOSZ évzáró gáláján került sor.

A híd rekonstrukciója különleges szakmai kihívásokat tartogatott, mivel a három új hídszerkezetet úgy kellett megépíteni, hogy közben a vasúti, közúti és vízi forgalom folyamatos működését biztosítani kellett. A projekt eredményeként nemcsak a híd megerősítése és korszerűsítése történt meg, hanem hozzájárult a budapesti közlekedési hálózat fejlesztéséhez is. A sikeres kivitelezés új távlatokat nyitott a hazai vasúti közlekedés előtt, és fontos lépést jelent a jövőbeli fejlesztések számára.

Igazán megtisztelő számunkra, hogy közel 70 év után új vasúti szakasz épült a Duna felett Budapesten, ezzel hosszú távú fejlődési lehetőségeket teremtve a fővárosi és országos vasúti közlekedés számára.

Gratulálunk Kollégáinknak!

Megosztás

Facebook LinkedIn E-mail

Fontosnak tartjuk az adatok védelmét

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához.