Ötvenedik alkalommal rendezték meg Egerben az Útügyi Napokat, amely idén is a hazai közlekedési és útépítő szakma egyik legfontosabb találkozóhelye volt. A jubileumi eseményen a Duna Group 40 fős delegációval, önálló szakmai szekcióval, előadásokkal és saját kiállítási standdal vett részt.
A IX. Magyar Közlekedési Konferencia – 50. Útügyi Napok három napra ismét Egerbe hozta a magyar közlekedési infrastruktúra meghatározó szereplőit. A jubileumi rendezvényen a megrendelői, tervezői, kivitelezői, üzemeltetői és tudományos oldal szakemberei egyaránt jelen voltak, így az esemény egyszerre adott teret az aktuális ágazati kérdések megvitatásának, a szakmai tudás megosztásának és a személyes találkozásoknak.
Miniszteri nyitóelőadás és szakmai programok
A konferencia első napjának délelőtti plenáris programjában a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vezetői ismertették a közlekedési ágazat előtt álló legfontosabb feladatokat és célkitűzéseket.
A nyitóelőadást Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta, majd Barna Zsolt, közúti közlekedésért felelős államtitkár folytatta a szakmai programot. A minisztériumi vezetők részvétele is jól jelezte a konferencia jelentőségét és azt, hogy az Útügyi Napok fontos fóruma a hazai közlekedési infrastruktúra jövőjéről szóló szakmai párbeszédnek.
A délutáni program egyik kiemelt eseménye az „Az építőipari kapacitások túlélése és átcsoportosítása” című kerekasztal-beszélgetés volt. A panelt Nyiri Szabolcs, közúti közlekedési stratégiáért felelős helyettes államtitkár moderálta, a résztvevők között pedig Pántya József, közúti fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár is helyet foglalt.
Cégcsoportunkat a beszélgetésen Kerékgyártó Attila, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatóságának elnöke képviselte. A szektor meghatározó szereplői közösen gondolkodtak az ágazat aktuális kihívásairól, a rendelkezésre álló szakmai és kivitelezői kapacitások megtartásáról, valamint arról, hogyan lehet az elmúlt években felépített tudást a következő időszak feladataihoz igazítani.
A téma a Duna Group számára is meghatározó. A nagy infrastruktúra-beruházások mögött nemcsak technológia és géppark áll, hanem olyan mérnöki és kivitelezői tudás, amely hosszú évek alatt épül fel. Ennek megőrzése és folyamatos fejlesztése a hazai útépítő szakma jövője szempontjából is fontos.
Saját szakmai szekciót vezettünk
A konferencia második és harmadik napján a részletesebb szakmai programok kerültek előtérbe. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Duna Group szakembereire bízták az egyik szekció szakmai vezetését.
A szekciót Rosta Szabolcs, a Duna Aszfalt Zrt. innovációs főmérnöke vezette, aki az aszfaltgyártás fenntarthatóságát építésgazdasági szempontból helyezte a középpontba.
A program a visszanyert aszfalt értékalapú felhasználását és az ehhez kapcsolódó kötőanyag-fejlesztéseket, valamint az útépítéshez szükséges kőanyagkészletek hatékonyabb hasznosítását járta körül. Külön figyelmet kapott az egyes kőanyagfrakciók rendelkezésre állása, illetve az a kérdés, hogyan lehet a meglévő készleteket műszakilag megfelelő és gazdaságos megoldásokkal jobban felhasználni.
A szekcióban Wolf Dániel, a Duna Aszfalt Zrt. projektvezetője és Purgel Attila, a Duna Technológia Kft. vezető technológusa az SMA 8 (mI) kopóréteg építési és monitoringtapasztalatait mutatták be. A technológia a rendelkezésre álló kőanyagkészletek hatékonyabb felhasználására kínál gyakorlati megoldást, hazai alkalmazásában pedig a Duna Aszfalt és a Duna Technológia az elmúlt időszakban úttörő szerepet vállalt.
Negyven kollégával vettünk részt
A Duna Group idén 40 fős delegációval érkezett Egerbe, ezzel a vállalati résztvevők között a legnagyobb létszámban képviseltette magát.
A kivitelezéssel foglalkozó kollégáink mellett a vállalkozási, aszfaltgyártási, gépészeti, BIM-, technológiai és laboratóriumi területek szakemberei is részt vettek a konferencián. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a tapasztalt szakemberek mellett több kiemelkedően teljesítő fiatal kolléga is jelen legyen.
A Duna Group konferenciához kapcsolódó szakmai részvételét Kolozsvári Nándor, a Duna Technológia Kft. cégvezetője fogta össze.
Duna Group-stand
Az idei Útügyi Napok a Duna Group életében egy másik szempontból is újdonságot jelentett. Cégcsoportunk történetében először önálló kiállítási standdal vettünk részt a rendezvényen.
A standon elsősorban a BIM területén elért eredményeinket mutattuk be az érdeklődőknek. A digitális megoldások egyre fontosabb szerepet töltenek be a kivitelezésben, ezért fontosnak tartottuk, hogy az ezen a területen felhalmozott tudásunk és tapasztalataink is láthatóvá váljanak a konferencián.
A stand a három nap alatt nemcsak bemutatótérként, hanem találkozási pontként is működött. Kollégáink, szakmai partnereink és az érdeklődők személyesen is beszélgethettek az általunk használt megoldásokról és a Duna Group fejlesztéseiről.
Eger ismét összehozta az útépítő szakmát
A konferencia hangulatához Eger különleges környezete is sokat adott. A történelmi város három napra ismét az útépítő és közlekedési szakma találkozóhelyévé vált, ahol az előadások mellett a személyes beszélgetésekre, tapasztalatcserére és új kapcsolatok kialakítására is lehetőség nyílt.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Duna Group a jubileumi rendezvényen ilyen erős jelenléttel képviseltette magát. Negyven kollégánk, szakmai szekciónk, előadásaink és első önálló standunk egyaránt azt mutatta, hogy nemcsak résztvevői vagyunk a hazai útépítő szakmának, hanem tudásunkkal és tapasztalatainkkal aktívan formáljuk is azt.


